Genovában, Olaszország hatodik legnagyobb településében, Liguria fő-, kikötő- és iparvárosában a Sampdoria és a Genoa egymás elleni meccse véresen komoly dolog. Akit érdekel, milyen atmoszférában zajlik ez, az nézze meg ezt a két perces videót:
Nem semmi, ugye? A tévétársaságok is így gondolják, ezért is tartották jó ötletnek, hogy vasárnap ebédidőben, 12:30-kor kell megtartani ezt a derbyt. A baj csak az, hogy az ultrák annyira nem így gondolják, hogy – bármily fájó is kihagyni egy ilyen rangadót – bojkottálni fogják az eseményt.
A Genoa-drukkerek által kiadott közlemény szerint a futballra már túlzott befolyással bírnak tévétársaságok, illetve talpnyalóik, a holdkóros újságírók, és a szurkoló végső soron már csak egy pénztárcát jelent a számukra, melyet lehetőség szerint ki kell üríteni. Erre ők most csak azt tudják válaszolni, hogy a Stadio Luigi Ferraris maradjon üresen.
A felhíváshoz nem csak a Samp-ultrák csatlakoztak, hanem az átlagos, hétköznapi szurkolók is, így kíváncsian várjuk, hogy végül hányan látogatnak ki a vasárnapi meccsre.
2010-ben a Parma drukkerei elegendő figyelmeztetésnek gondolták, hogy ebédjüket magukkal vitték a stadionba egy korán kezdődő meccsre. Úgy látszik, az az üzenet nem ment át. A mostani vajon át fog?
És íme, megtörtént: a meccset áttették hétfőre!
http://www.miamiherald.com/2014/01/31/3904586/genoa-sampdoria-derby-moved-from.html